Tartósítás tartósítószer nélkül – a bodzaszörp példáján

Nyakunkon a befőzési időszak, sorra jönnek a dolgok, amiket el lehet tenni. Mindig nagy kérdés, hogy akkor mennyi cukor, mennyi tartósítószer satöbbi… Nem vagyok a cukor híve, az 1:1 cukor + gyümölcs aránytól hanyatt dobom magam…

photo-470x260

 

Nézegettem különböző praktikákat, és kerestem azt a megoldást, ahol nincs tartósítószer, minimalizálhatom a cukor mennyiségét és mégsem romlik meg az eltett étel/ital.   Bodzaszörpöt tettem el most, és nem szeretem, amikor cukorszirup és citromlé, azaz limonádé íze van a bodzaszörpnek. Viszont nagyon szeretem a bodzát, a bodza ízt, úgyhogy én egy kicsit felrúgom a szabályokat. Ott is rengeteg receptet kipróbáltam, lentebb leírom, hogy én hogyan készítem…

Amire figyelj tartósításkor:

  • Amit el akarsz tenni, az tűzforró legyen, tehát az üvegek töltésekor még rotyog a tűzön (erre figyelni kell, mert vannak olyan dolgok, amiket keverni is kell, de ha merőkanállal meregeted át, akkor azzal úgyis tudsz rajta kavarni egyet).
  • Az eszközöket (merőkanál, tölcsér…) alaposan mosd el, majd a forró szörpbe/lekvárba stb. tedd, hogy az is felvegye ezt a hőmérsékletet és sterilizálódjon (pár percre csak)
  • Az üvegeket pedig szintén mosd ki, majd alapos öblítés után vizesen rakd be a sütőbe 120 fokra annyi időre, amíg átveszi ez is a hőmérsékletet
  • Mindig csak pár üveget vegyél elő a sütőből, amit hamar meg tudsz tölteni (2-3-4 db) (kesztyűvel, konyharuhával fogjátok, mert meleg)
  • Szintén ennyi darabot celofánozz le (én sima frissentartó fóliát szoktam duplán rátenni), utána mehet rá a csavarós kupak
  • Van, aki ilyenkor a fejére szokta állítani 1-2 percre
  • Majd mehet be a szárazdunsztba: csomagold újságpapírba az üvegeket, hogy véletlen se ragadjon hozzá semmihez, majd takarókba, pokrócokba csavard, és felejtsd el 1-2 napra.

És akkor a bodzaszörp recept

Extra bodzaízű bodzaszörp – mézzel

Megtömtem két kis zacskót bodzával, amikor szedtem. Annyi lett, hogy a 10 literes fazék olyan 7 literig tele lett a lenyomkodott bodzával.

Én nem szoktam lemosni, mert akkor kimegy belőle a virágpor (amit meg aztán veszek a bioboltban aranyárban propolisz néven? persze…). Igaz, leül majd az aljára, de fel kell keverni. Ráöntöttem egy üveg (1 kg) mézet, meg egy kg cukrot, majd felöntöttem 10 literig vízzel, és citromsavat raktam bele (oké… itt bűnöztem, de nem volt kéznél citrom valami miatt…). Viszont megdöbbentően kevésnek tartottam a cukrot és mézet, úgyhogy tartottam is tőle, hogy megbuggyan, de már egy hete kész a szörp, és semmi jelét nem mutatja, hogy megindulna, pedig jó melegben is van…

Nos, hogy folytassam, a felöntött ázó bodzavirágokat időnként megkevertem (pár óránként) és kb 24 órát hagytam állni. Utána kiszedtem belőle a virágokat, leszűrtem az egészet, és felforraltam. Közben jöhetett az üvegmosós, sütős projekt, mert mire ez a 7 liter felforrt…

Viszont a kiszedett virágokat felöntöttem másfél liter vízzel, átmostam, és ebből is egy jó kis adag “ital” lett (nem szörp, mert ezt nem kellett higítani). De ezt egy kicsit utánaízesítettem.

Intenzív bodza íze van, kevésbé cukros, citromos… Persze ízlések és pofonok…

By | 2016-10-28T18:41:50+00:00 június 4th, 2013|Categories: Befőzés, Szörp|8 hozzászólás

8 hozzászólás

  1. Maly krisztina 2014.05.22. at 23:35 - Reply

    Szia!
    Megirnad kerlek, hogy mennyi citromsav kell bele?
    Ha van itthon citrom, abbol mennyi kell, illetve akkor teljesen
    elhagyhato a citromsav?

    Koszonom, Krisztina

    • Megyeri Domonkos 2014.05.24. at 19:49 - Reply

      Szia!
      A citromsav elhagyható, lehet teljesen citrommal is készíteni, nekem egyszer sikerült – talán a magoktól – egy kicsit kesernyés ízt belecsempészni, aminek volt, aki kifejezetten örült.
      Kóstolással tudod megállapítani, hogy mennyire szereted savanyúan. Gyakorlatilag ez egy limonádé, bodza ízesítéssel, úgyhogy ennek megfelelően a belátásod szerint ízesítsd.
      De itt egy recept az arányokról:

      • 10 kg cukor
      • 5 l víz
      • 20 dkg citromsav
      • 1,5 kg citrom kicsavart leve és karikára vágott héja
      • sok bodzavirág (legalább 100)
  2. Dora 2014.06.05. at 18:07 - Reply

    Sziasztok!
    Nekem az aszkorbinsav nagyon bejön a bodzához, eddig patikában kellett vennem, de most a paleo nagyon divatba hozta, sok helyen kapható. A tartósítást meg újabban úgy oldom meg, hogy lefagyasztom kisebb adagokban, így csak a vizet forralom fel, és még forrón teszem bele a cukrot, de a virágokat meg az aszkorbinsavat akkor, amikor már langyos.
    Dóri

    • Megyeri Domonkos 2014.06.05. at 18:36 - Reply

      Köszönöm az ötletet, volt, hogy én is fagyasztottam, de a fagyasztó kapacitása is véges 🙂
      Aszkorbinsav pedig jó dolog!

  3. Gabi 2016.05.22. at 11:49 - Reply

    A propolisz nem virágpor

    • Megyeri Domonkos 2016.05.22. at 12:16 - Reply

      Köszönöm az észrevételt

  4. Kara kán 2016.05.27. at 23:57 - Reply

    10 kg cukor
    5 l víz

    Fordítva csináld:
    5 kg cukor, 1 kg méz
    9 l víz
    a citromsav sok, helyette tegyél egy evőkanálnyi (15 g) C-vitamint
    a tartósítást (hogy akár évekig elálljon!) legkönnyebben úgy tudod megoldani, hogy….
    Ha rákérdezel, elárulom.

    • Megyeri Domonkos 2016.05.31. at 09:05 - Reply

      Köszönöm a hozzászólást, érdekel!

Leave A Comment