Pár napja nem vagyok túl jól. Hányingerem van, bár szívesen ennék mindent. Fekszem az ágyban, egyszer csak bevillan, hogy kamillatea! Na, mondom, ilyen sem velem történik meg. Gyerekkorom óta utálom, mert ha a szememet kellett borogatni, vagy ha köhögősen inhalálni kellett, akkor ezt a borzasztó szagú, igazából gyerekként a gyógyszerek közé elkönyvelt rettenetet kellett használni. De most bevillant, hogy kell igyak egy kamillateát. És jobban is lettem, hiszen köztudott, hogy a kamilla, vagy más néven orvosi székfű:
teája nem csak a légutakat tisztítja, hanem gyulladásgátló, nyugtató anyagokat is tartalmaz. Gyulladáscsökkentő, görcsoldó, idegnyugtató, gyomor-, bél-, hólyag-, és epezavaroknál, valamint sebkezelésre, arc-, és hajápolásra is javallják.
Javaslat: a bioboltokban és gyógyszertárban kapható, egész virágos verziót vásároljátok, mert a filteresnél a virágfejek széttördelésével a hatása csökken!
Hasonló már előfordult velem többször is. Volt, hogy a lencsét kívántam meg, de egy-egy gyomorrontásos betegség múlásával egyre „nehezebb” ételeket kívánok. A pirítós után már jöhet a mézes pirítós, vagy pár vékony szelet sajt stb.
Tehát a szervezeted jelez, hogy mit szeretne, mit kell enned, hogy jobban érezze magát, így Te is jobban fogod érezni magad. Főleg fontos ez mostanában amikor ilyen szottyos az idő, kevesebb friss, tápanyag- és vitamindús zöldséghez vagy gyümölcshöz lehet hozzájutni…
Hagyj üzenetet