Éjszaka megjött a hidegfront, úgyhogy bűntudat nélkül gyújthattam be a sütőt. A kenyér elfogyott, a fagyasztóban pedig találtam sütni való kolbászt. Gyorsan jött a kombináció, majd elneveztem Paraszt HotDog-nak, mert kifli helyett kenyértésztába tettem, és virsli helyett kolbászt tettem bele. Kicsit hasonlít a kolbászos karajra is, de azért vannak különbségek. Hogyan csináltam?

_MG_8044

Hozzávalók:

  • Fél kg lisztból kenyértészta – a „szokásos” recept szerint, de ezt egy kicsit módosítottam és a lisztből 5-10 dkg-ot teljes kiőrlésűvel helyettesítettem
  • 1 db sütni való kolbász (vagy több kisebből is csinálhatod)
  • olívaolaj
  • balzsamecet
  • zsálya
  • rozmaring

A kenyértésztát dagaszd meg, és keleszd meg (kb 1 óra), majd a második kelesztés előtt formáld. Kolbász hosszúságúra egyengesd, és a szélessége pedig 2x akkora legyen, mint amekkora alapterületet szeretnél.

A kolbászt hústűvel (vagy késsel) szúrkáld meg sok helyen, hogy a kisülő fűszeres zsír ízesítse a kenyered. Olívaolajjal, balzsamecettel, zsályával és rozmaringgal ízesítsd (ezt teheted úgy is, ahogy én csináltam, hogy a kinyújtott kenyértészta közepét locsolod és hinted meg a fűszerekkel, majd megforgatod benne a kolbászt), majd helyezd középre, és két oldalról tekerd vagy hajtsd mellé a tésztát. Mehet be a sütőformába, és jöhet a második kelesztés (fél óra-óra). Ez után 180 fokos sütőben süsd készre (kb 35-45 perc). Mint minden kenyérfélét, ezt is sütőből kivétel után borítsd ki a formából és 10-15 percig pihentesd!

Kínálhatsz hozzá mustárt, kovászos uborkát, vörösbort. Mustár tegnap fogyott el, kovászos uborka hamarabb, úgyhogy kénytelen voltam valamit kitalálni. Kolbászhoz mi jöhet? Hagyma:

A megpucolt hagymát legjobb tudásod szerint szeleteld hajszálvékonyra. Sózd meg, és 8-10 csepp citromlével locsold meg, majd jó alaposan keverd át, és hagyjad egy kevés ideig állni. A só és a citromlé elveszi a hagyma erejét, így inkább savanyúság lesz, mintsem durva csípős büdös hagyma. Ezt halmozd a szeletre!

 _MG_8052