Édesanyám kapott tőlem színházjegyet születésnapjára. A konyha címűre esett a közös választásunk, őt érdekelte, nekem meg úgy gondoltam, kötelességem egy ilyen témájú darabot lássak, mint ahogy Az élet ízei című filmet is megnéztem.

 

Namost, amit mondanak, az benne van a darabban. Csak konyhai szóhasználattal élve az alábbi hasonlatok jutnak eszembe

  • sótlan
  • nyers – bár néha a nyers jó lehetne
  • ízetlen
  • forratlan
  • rágós – de nem emésztendően rágós

Az alapsztori jó lenne (csak ne mondanák a trailer végén, hogy azoknak, akik szeretnek főzni, mert ahhoz semmi köze…), és sokkal-sokkal jobbat ki lehetne hozni belőle.

Az első felvonás vicces akart lenni. Indításnál már rázza az egyik konyhai kisegítőt az áram, mert valamit bütyköl. Ilyen indítással megadják az alapízt, és utána…? Amikor azon nevet a közönség, hogy “júúúj, kimondott egy csúnyaszót” az gáz (ezzel egyetértek Puzsérral, amikor Kiss Ádámot fikázza, hogy csak emiatt nem vicces egy sztori). Amikor Romhányi örökségéből főzhetünk, akkor ugyan már vegyük kézbe azt a szövegkönyvet, és vagdossuk szét, hogy megfűszerezhessük értékes vicces tartalommal… Olyan szép a magyar nyelv, miért nem spékeltük meg ezt a darabot…

Ha már konyha, természetesen edénycsörömpöléseknek kötelező benne lenniük. “Doboltak” is velük, kb 10 mp. alatt összeállt egy ritmus, és azt tolták 1 percig. Vártam, hogy jöjjön valami szöveg (nevezzük rap-nek), de semmi. Egy üvöltés, és vége. De mondjuk ennek a végére a cukrász elsüthetett volna egy Dobos torta poént.

A konyhában főznek-sütnek. Ellene vagyok a pazarlásnak, hogy ott ténylegesen húst meg zöldséget vágjanak, de hogy levegőt visznek műanyag (érzetű) tányéron, pohárban… Na az kicsit illúzióromboló volt. Aztán az egyik összetörött a darab szerint. No, ott némi tompa puffanás, és valaki söprögetett. De nem törött össze.

A második felvonás kicsit komolyabbra sikerült, az első 15-20 perce után azt hittem, hogy itt a vége, mert volt egy olyan jelenet, ami megemelte az egészet. Majd sürgés-forgás tovább.

A-konyha-a-Magyar-Színházban-051

A darabtól azt vártam, amit annak idején a Sárga liliomtól. 30 színész volt a színpadon, ügyesen játszottak azzal, hogy apró epizódokat mutattak mindenki életéből. Igazából a konyha az egy közös rossz volt, ami összehozta őket Angliában, ahol különböző népek találkoztak, és együtt dolgoztak.

Voltak benne apró utalások, amik “aki érti – érti” alapon jól működtek, de 1-2.

Időnként beraktak zenét, de nem történt rá semmi.

Eperjes figurája – az étterem tulajdonos, akinek mindene az étterem – kellemes megdöbbenés volt mindig, hozta a szokásos stílust.

Egy esti kikapcsolódásnak elment, csak sajnálom azt, hogy ennyi energiát beletett a stáb, de még 10-20%-nyi energiával sokkal zamatosabbat alkothattak volna.

Szóval ez nem az a darab volt, amire emlékezni fogok, hogy “úúú, ezt még egyszer meg kell nézzem”. Egy 10-es skálán 5 pontot adnék neki, holott 8-at simán összehozhattak volna, és nem gondolom, hogy amiatt volt ilyen, mert ez volt a második előadás.