A férfiember szeret okot találni arra, hogy grillezhessen. Még akár az esős időben is, mert legalább meleget ad. De mikor már nyáron mindent grilleztünk, előkerülnek a szokatlanabb dolgok, mint például ez az őszibarack is. Grillezve még levesesebbnek tűnik, intenzívebb ízek kerülnek elő, miközben még egy kis karamellizálás is közrejátszik a füstösség mellett.

_MG_1512

2 szelethez:

Végy egy barackot és szeleteld négybe (persze… a magot vedd ki).

Locsold meg olívaolajjal, jófajta balzsamecettel és szórd meg apróra vágott friss rozmaringgal.

Mehet is a grillre. Amikor szép aranybarna rácsozat jelenik meg rajta, forgasdmeg. Mehet mellé a pirítani való kenyér (nálam “sajnos” csak házi kenyér van), majd a vékonyan szelt pármai (vagy egyéb füstölt) sonkára lehet pakolni. Ízlés szerint sózható, borsozható.

Van egy hasonló receptem, ami füge + sonka kombinációja, úgy emlékeztem, hogy feltettem már a blogra, de nem, így majd kicsit később… Nézz vissza egy hét múlva!